Ha tavasz, akkor nagytakarítás? Megújulás, felfrissülés, rend, szépség. 70 négyzetméter…legyen 3 nap…á inkábbb 4!

Fejvakarás, önsajnálat és gigászi terv helyett takarítás kérdésben határozott döntést hoztam. Mivel amúgy is szomorú szívvel áldoztam mindig is teljes szabadnapjaimat a nagytakarítás oltárán, így most csak simán nyugdíjazom. ( Ki akartam rúgni, vagyis elbocsájtani, mondván, hogy megszűnt a pozíciója, de rájöttem, hogy szimplán csak eljárt felette az idő, és nem kell csak azért megaláznom, mert utáltam azokat az együtt töltött pillanatokat, melyek során nagyobb volt a kupi, mint mikor elkezdtem, és a vele járó “anyukám, hát sosem lesz itt rend” gondolataimat.)
Jogos a kérdésed, hogy akkor most mi lesz, belefulladunk a koszba? Neeeeeeeeeeem. Csak emlékeink mélyére tesszük azokat az egybefüggő hosszú napokat, melyek során szisztematikusan mindent végignyaltunk, hogy aztán szabink végeztével, háztartási wellnesstevékenységünktől megrogyva, ismeretlen izmok lázától mereven csoszogva mehessünk dolgozni.

Az eredmény: 1 hónap leforgása alatt, folyamatosan tartó, fenntartható szuperrend, gyerekestül, apástul, szabi és izomláz nélkül. (és igen, szóljanak a fanfárok, mert remek érzés!)
Hogyan nyertem időt? Jó ideje olyan takarítószert használok, amely védőréteget képez a felületeken, így gyorsabban tudok takarítani. A vakarást felváltotta a letörlés, a portörlés -allergiás családtag, és sötét bútorok mellett- ritkábban szükséges, a porcicák is a szomszédnál nyávognak koszwhiskasért.
Vannak háztartási tevékenységek, melyeket ritkábban kell elvégeznem, mert nem koszos a felület (ablakpucolás pl.), és vannak a vad mindennapi tevékenységek, melyekben gyorsabb lettem, a könnyebb koszeltávolítás miatt, ilyen például a fürdőszoba napi tisztítása.
Hogyan tud lerövidülni a takarítási idő? (Ez, mint valami rettenetes fizikadolgozat kérdés…) Lerövidülhet úgy, hogy növesztesz még 2 kezet; vagy felveszel valakit, vagy ahogy a bélrendszered tisztántartásakor hívod a “Normaflórt-aktiviával”, úgy akár a sima rendes házikosznál is hívhatod a probiotikumokat segítségül.
Megnyutatlak: NEM KENÜNK JOGHURTOT az ablakra, se nem hevítjük a normaflórt ecetes szódabikarbónával!

Mire? Hogy dolgozzanak helyettem mások! 😀
Kik? Ha lenne mikoszkópom, megmutatnám, de nincs. Így, ahogy a normaflore és a joghurtok esetében el tudod képzelni a csodás rendet beleidben visszaállító “probiotikumkatonákat”, pont úgy kell elképzeld őket a konyhapultodon is. Azzal a csöpp különbséggel, hogy míg a beleidet nem is látod, milyen szép tisztaságot csináltak Neked ott, addig a konyhapultodon látni fogod, hogy hatékonyan dolgoznak a “probiotikumkatonák”.
Tehát a perem alatt vigyorognak zöld fejükkel a “rossz bacik”. Jön a spriccnim, és már rájuk is küldtem egy halom “jó” katonámat, akik fogságba ejtik az ellenséget, és amelyik hajlik rá, azt szépen átnevelik jó katonává; amelyik meg nem, az meg dutyi vagy nyekk. Győz a jó, és marad a tisztaság, csillogás.
ÉS A TITOK:
míg mások a vegyszeres tisztítószereikkel kiírtják a jó katonákat a rosszakkal együtt, így üres várakat hagynak mindenhol, addig én, minden egyes takarításnál utánpótlást küldök a jó katonáimnak, ha meggyengültek, elfáradtak volna, de ők FOLYAMATOSAN harcolnak az ostromló rosszak ellen. Nincs üres vár!!! Ahogy a bélrendszeredben is akkor van a szuperrend, ha folyamatosan jelen vannak a domináns jók, és ha nincsenek, te eszel joghurtot, vagy probiotikumot, úgy a perem alatt nálam éppen ugyanez zajlik.
ÉS AZ EREDMÉNY:
Nagytakarítás nyugdíjas búcsúztatója, több szabadidő, szuperrend, csillogás… mindez úgy, hogy közben még amiatt sem aggódok, hogy gyerekemre hullik spriccelgetés közben némi takarítószer, vagy hogy a háziállatkák a frissen felmosott padlón átszaladtak, majd lenyalták a talpacskáikat…mert SEMMI VEGYSZERT nem használok. Emellett személyes örömöm, hogy nincs ecetszag, mert sajnos én azt nem szeretem.
Köszönöm, hogy velem tartottatok a nagytakarítás nyugdíjas megemlékezésén, és hamarosan folytatjuk a takarítás témát a gyerekek és a kézüggyesség vonalon, hiszen a probiotikus takarítószerek világában már a gyerekek is nyugodtan pacsmagolhatnak velünk takarítás közben.
Ha szeretnétek még olvasni a probiotikus takarításról, akkor ITT találtok egy szerelmes blogbejegyzést.
Ha gyerekekkel takarítotok, vagy éppen leültetnétek picit őket, akkor találtok GreenLove ötleteket a Család menüpontunk alatt.
GreenLove ~ Zöld Gondolkodás, Zöld Gondoskodás



Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: