Fogalmuk sincs, mi vár rájuk, írta az apuka EBBEN a cikkben.
A hőn áhított, vágyott felnőtt lét felé egy igen fontos lépcső, melyen fellépve magasabbak, többek lesznek.
Az addigi sejtéseik, kis kusza gondolataik a számokról, betűkről most hirtelen tudássá formálódnak.
Egyetlen év alatt képessé válnak írni, olvasni, számolni.
Egy mesés világ vár rájuk, ahol színes képek, mosolygós tanítónénik, segítőkész nagyok illusztrálják majd a történetet, ami az ő kis életük.
Bogarak, levelek, kavicsok. Évszakok, hónapok, napok. Idő és tér.
Értelmet nyer sok minden, amit már tudtak, és keresték a miérteket.
Egyetlen év, mely csak a kezdete a számukra oly fontos önállóságnak.
Barátság, szeretet, tisztelet. Kapni és adni. Figyelni, ölelni, megbocsájtani.
Szabályok, melyek ismerete nélkül a hőn áhított felnőtt élet lehetetlen.
S mi, szülők, hol vagyunk?
Foghatjuk a kezüket, hogy biztonságban érezhessék magukat, miközben fellépnek erre, a szokatlanul magas, ám meglehetősen fényes lépcsőre.
Itt még foghatjuk a kezük.
Részesei lehetünk a csodának!
Az életüknek.
Szerintem: GreenLove 😉
